A „Lengyelkápolna” című film vetítése

ZakaHom-e Esték

A „Lengyelkápolna” című film vetítése a Magyar Televízió Archívumából.

Településünk 1950. január 1-jén önálló községgé vált, a korábban Lengyelkápolnaként ismert falu a Zákányszék nevet vette fel. Az 1950-es esztendő a falu történetében nem csak a névváltoztatás miatt volt történelmi jelentőségű. Január 3-án meggyilkolták a község volt párttitkárát, Kiss Imrét, aki egy államvédelmi jelentés szerint „a kulákság ellen harcot folytatott”. Az eset sokáig foglalkoztatta a közvéleményt, 1996-ban még film is készült róla.

A PORT.hu  internetes kulturális programajánló így ír a filmről:

„Magyarország térképén Lengyelkápolna nevű település nem található, pedig 1950-ben szinte mindenki ismerte a nevét: a Kiss Imre volt MDP titkár meggyilkolását követő per volt a jeladás országszerte a kuláksággal történő leszámolásra. 1995 őszén dr. Gárdon László nyugalmazott ügyész, aki annak idején még joghallgatóként került kapcsolatba a lengyelkápolnai gyilkossággal, úgy döntött, hogy 46 év múltával felkeresi a még élő tanúkat és kideríti, mi történt valójában.”

Azóta is sok vitát és érzelmet váltanak ki a történtek. Nem véleményt szeretnénk mondani a filmmel, eseménnyel kapcsolatban, hanem felidézni a történelmet.  A filmben nyilatkoznak többek között: Tóth Szilveszterné, Kazi Imre, Tanács Géza, Kotogán Géza, Császár István, Pakai István.

A vetítés időpontja: 2018. november 8. (csütörtök) 17.00 óra – Községi Könyvtár

A vetítés után várjuk a véleményeket egy kötetlen beszélgetés formájában.

Idézzük fel együtt a múltat!

A rendezvény facebook eseménye itt található!

ZakaHom-e Egyesület