Zákányszék a rajtvonalnál

Az ’’Ideas for Breakfast” csapatával 2019. októberében kezdtük el a közös munkát. Feladatuk az volt, hogy a település vezetésével együtt dolgozva összeállítsanak egy, a község turizmusának fellendítésére vonatkozó tervezetet, valamint egy ehhez kapcsolódó marketing stratégiát. A fiatalok számos ötlettel álltak elő, melyek közül a legjobbakat részletesebben is kidolgozták, azokhoz költségkalkulációt és marketing stratégiát is készítettek.

A verseny országos szinten 5 egyetemen lett meghirdetve: Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, valamint Szegeden. A regionális döntők november végén kerültek megrendezésre. Szegeden 6 csapat mérte össze tudását és felkészültségét a helyi döntőben, ebből 2 csapat juthatott tovább. Adri, István és Laci előadása meggyőzte a szakmai zsűrit a csapat felkészültségéről, valamint arról, hogy az általuk kidolgozott tervezet megállhatja a helyét a desztinációban és előre lendítheti Zákányszék községének növekedését. A csapat tagjai rendkívül szórakoztató, ötletes módon a célcsoportjuk tagjainak bőrébe bújva mutatták be az ötleteiket, melyekkel nem csak a nézőközönséget, hanem a zsűri tagjait is elkápráztatták. Nem is kérdés, hogy községünk csapata tovább jutott az országos fordulóra, melyet december 6-án rendeztek meg Miskolcon.

Az országos fordulón tíz, egyetemista hallgatókból álló csapat versengett a győzelemért. A versenyen nagyon erős mezőny alakult ki a különböző egyetemek alap- és mesterszakos hallgatóiból. Zákányszék csapatának előadását a zsűri sűrű gratulációval és az előadásmódnak köszönhetően széles mosollyal fogadta. A zsűri véleménye szerint a fiatalok által megalkotott projekt életképes és megvalósítható, valamint annak elemei összekapcsolásával a kitűzött célok teljesíthetők. A csapatunk a zsűri értékelése alapján különdíjban részesült.

Adri, Laci és István bevallásuk szerint nagyon örülnek annak, hogy egy olyan kis településsel, mint Zákányszék sikerült eljutniuk az országos fordulóra. Véleményük szerint ez egy nagyszerű első lépés volt településünk számára ahhoz, hogy Zákányszéket megismertethessük a szélesebb turista közönséggel.