A könyvtár „karantén-szolgáltatásai”

A kulturális intézményekben elrendelt zárvatartást sajnos még nem oldották fel (legalábbis lapzártáig), de bízunk benne, hogy júniusban már mi is visszatérhetünk a megszokott kerékvágásba. A Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár 2020. március 17-én a kormányzati utasítás figyelembevételével bezárt, azóta az intézményi munka zárt ajtók mögött történik. Azóta a könyvtárban is szünetel a kölcsönzés, a könyvek egészségügyi szempontból biztonságos szolgáltatását nem tudtuk garantálni. A kölcsönzésben lévő könyvek határidejét természetesen erre az időszakra meghosszabbítottuk. Az elmúlt hetek a megszokott tevékenységek újragondolását tették szükségessé. A legfontosabb szempont az volt, hogy a zárt intézményajtó ne jelentsen teljes elszigeteltséget a könyvtárlátogatók számára. Ennek érdekében különböző módon és csatornákon igyekeztünk fenntartani a kapcsolatot a kedves olvasókkal. Ennek összegzése olvasható a folytatásban.

  • INGYEN ELVIHETŐ KÖNYVEK

Az állományból rongálódás és tartalmi elavulás miatt kivont könyveket ingyen elvitelre ajánlottuk fel a könyvtár facebook oldalán. 203 darab könyv fotója került fel heti frissítésben az albumba, ahol hozzászólásban jelezhették az olvasók igényüket. A könnyebb áttekinthetőség érdekében a könyvek sorszámokkal ellátva, tematikusan rendszerezve, a címek külön listán feltüntetve lettek elérhetők. A kiválasztott, névre szólóan csomagolt  könyveket „pihentetés után” a kijelölt időpontokban lehetett átvenni a szükséges óvintézkedések betartásával. A könyvcsomagokat először április 24-én adtuk ki az épület utcára nyíló ablakán az olvasóknak. Már több, mint 100 könyv talált gazdára, ezzel új esélyt kaptak a nyomtatott dokumentumok az élettartamukat tekintve. A „Községi Könyvtár Zákányszék” facebook oldalán még lehet válogatni „Az ingyen elvihető könyvek” albumából.     

  • E-KÖNYV ÉS HANGOSKÖNYV AJÁNLÓ

A kölcsönzés szünetelése alatt online elérhető könyvekkel kezdtük el segíteni az otthoni olvasást. Bár ezek a könyvek fizikálisan nem kézzelfoghatók, ily módon a tartalmuk mégis olvasható, hallgatható. Április 16-ától minden kedden egy e-könyvet, csütörtökön pedig egy hangoskönyvet teszünk elérhetővé a könyvtár facebook oldalán. Első alkalommal Szabó Magda: Az ajtó című regényének elektronikusan olvasható verzióját, majd Wass Albert: Tizenhárom almafa című regényének hangoskönyv változatát ajánlottuk az olvasók figyelmébe. Eddig közel 20 könyv internetes linkjét tettünk elérhetővé e-könyv, illetve hangoskönyv formájában.

  • PAPÍRSZÍNHÁZ

A „Tündérkönyvtáros Papírszínháza” címmel indult útjára áprilisban új sorozatunk, melynek keretében szerda reggelente egy-egy papírszínházas mesét mutattunk be a könyvtár facebook oldalán. (A Japánból származó papírszínház lényege, hogy a fakeretben mozgatható nagyméretű lapok segítségével a mesélő a lapok hátulján látható szöveg felolvasásával, a lapok mozgatásával és egy kis játékossággal igyekszik színházi jellegű élménnyé változtatni a hagyományos meseolvasást.) A papírszínházas meséket, történeteket korábban gyakran alkalmaztuk a könyvtári foglalkozások színesítésére. Az elmúlt hetekben – közönség hiányában – a meséket kamerával rögzítettük, majd az ebből készült videókat tettük közzé.  A mesék felvételét mindig megelőzte egy internetes szavazás, ahol a szülők és gyerekek kiválaszthatták, hogy következő héten melyik mese legyen látható. Május végéig hat mesét vettünk fel és tettünk elérhetővé. Nagy örömünkre egy-egy mesének több száz megtekintője volt. Közönség nélkül eleinte szokatlan volt a mesélés és nagyon hiányzott a közvetlen visszacsatolás, de hála a szülőknek és az óvó néniknek, sok pozitív reakció érkezett, sőt még

fotókat is kaptunk a papírszínházat néző gyerekekről. Külön érdekesség, hogy nem csak Zákányszékről, hanem más településekről is kaptunk megerősítéseket. Május végén elköszöntünk, de ősztől új mesékkel jelentkezik majd a “Tündérkönyvtáros Papírszínháza”.

Mondják, minden rosszban van valami jó… Ha erről az oldalról közelítünk, akkor e nehéz időszak pozitívumaként hozható fel az az aktív érdeklődés, ami a könyvtár internetes posztjait kísérte. Sikerült olyan réteget is megszólítani, akik korábban csak ritkán jutottak el a könyvtárba, de követni kezdték a könyvtár bejegyzéseit. Későbbiekben talán majd ők is rendszeres könyvtárlátogatók lesznek.

Néhány statisztikai adat az elmúlt hetek aktivitásának szemléltetésére: a könyvtár facebook oldalára március 17-től június 5-ig 70 bejegyzés került ki (könyvtári információk, szavazások, papírszínházas mesék, ingyen elvihető könyvek, könyvosztások, e-könyvek, hangoskönyvek, stb.), mely bejegyzések 28 ezer felhasználót értek el!

Reményeim szerint a könyvtár szempontjából ezekkel az „áthidaló” megoldásokkal sikerül átvészelni a koronavírus miatt kialakult nehéz és váratlan helyzetet, és továbbra is fennmarad az olvasókkal a kölcsönösen jó kapcsolat. Köszönöm a türelmet, a sok pozitív visszajelzést! Ne feledjük, első az egészség, vigyázzon mindenki erre a nagy kincsre! Bízom benne, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk!

A könyvtár elérhetőségei: (62) 290-403 ; konyvtar@zakanyszek.hu

Paraginé Tóth Edina könyvtáros