Lapszemle: Megújul az iskola és a sportcsarnok

Lapszemle: Megújul az iskola és a sportcsarnok

delmagyar.hu – A.T.J  – 2018. 07. 17 Fotó: Kuklis János Tanévkezdésre 227 millió forintból újul meg a közel negyvenéves iskola és az 1990-ben épült sportcsarnok Zákányszéken. – Természetkárosítást követtünk volna el, ha csak egy denevérnek is baja esik. Volt vagy hetven darab, az már bűncselekmény lett volna, mivel az eszmei értékük több százezer forint – magyarázta Matuszka Antal, akire még a történtek után több hónappal is erősen rátört az ideg, amikor felidézte a több mint kétszázmillió…

Bővebben

Lapszemle – Bővítik a zákányszéki sekrestyét

Lapszemle – Bővítik a zákányszéki sekrestyét

delmagyar.hu – A.T.J – Foró: Török János A katolikus jótékonysági bál bevételéből és a hívek adományából bővítik a zákányszéki templom sekrestyéjét. Tavalyelőtt új orgonát vásároltak, az előző évben az ablakokat restaurálták, most pedig a sekrestyét bővítik a zákányszéki templomban. Janes Zoltán plébános elmondta, a munkálatok költségeit a minden év január első hétvégéjén megrendezett jótékonysági katolikus bál bevételéből és a hívek adományaiból fedezik. – Először is borzasztóan kicsi volt, és nem fértünk el, másodsorban pedig szükségessé…

Bővebben

Zákányszék a World Press Freedom Day 2018 egyik példája

Zákányszék a World Press Freedom Day 2018 egyik példája

Saját magunkról ritkán készítünk hírt, most mégis kivételt teszünk. Ez az írás – mint a településünkről szóló hír – mindenképpen megér egy publikálást az oldalunkon.  Az már talán köztudott, hogy a Könyvtár és a ZakaHom-e Egyesület egy kis csapattal, 5-6 fővel végzi a  településen a média tevékenységet. Ennek a közös munkának a híre ezúttal messzire jutott, egészen az IFLA (Könyvtárosegyesületek Nemzetközi Szövetsége) honlapjáig. Barátné dr. Hajdu Ágnes, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke a szakmai jó…

Bővebben

Könyvtár nyári nyitvatartása

Könyvtár nyári nyitvatartása

Kedves Könyvtárlátogatók! A könyvtár júliusban az alábbi napokon és időpontokban tart nyitva: Július 3. (kedd) 13.00 – 18.00 óráig Július 12. (csütörtök) 9.00 – 17.00 óráig Július 19. (csütörtök) 9.00 – 17.00 óráig Akinek régebbről van kintlévősége, kérem feltétlenül hozza vissza, mert augusztusban a teljes állományra kiterjedő leltár esedékes a könyvtárban! Köszönöm! Kellemes nyarat, jó pihenést, izgalmas könyveket kívánok!             Paraginé Tóth Edina könyvtáros

Bővebben

Arató ünnepi hálaadó szentmise

Arató ünnepi hálaadó szentmise

A Zákányszéki Egyházközség és Zákányszék Község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt a 2018. július 8-án tartandó ARATÓ ÜNNEPI HÁLAADÓ SZENTMISÉRE. A részletes program: 10.45 Kalásztűzés 11. 00 Szentmise, melyet Talapka István kiskunhalasi plébános, kanonok, c. apát, kiérd. esp., érs., celebrál. Köszöntőt mond Matuszka Antal polgármester Műsort ad a Zákányszéki Parasztkórus

Bővebben

Iskolai ballagás

Iskolai ballagás

2018.  június 16-án elballagtak a Zákányszéki Általános Iskola és alapfokú Művészeti iskola végzős diákjai. A ballagáson készült felvételt youtube csatornánkon tekinthetik meg. A felvételt pedig innen lehet letölteni teljes felbontásban, 2018. 09. 01-ig.

Bővebben

Lapszemle – Csak a pizza és a hamburger marad

Lapszemle – Csak a pizza és a hamburger marad

2018. 06. 20. delmagyar.hu – Fotó: Török János A vidéki vendéglátóhelyeket is utolérte a munkaerőhiány Csongrád megyében. A zákányszéki Texas söröző és pizzériában egy év után nemrég megszűnt az á la carte, menüzni pedig pénteken lehet utoljára. Marad a hamburger és a pizza, ami szakképesítés nélkül is elkészíthető. Szórólapon és az ablaküvegre kiragasztott A4-es papírlapon tájékoztatja a zákányszéki Texas söröző és pizzéria tulajdonosa a vendégeket, hogy pultost és pizzasütőt keres, valamint hogy munkaerőhiány miatt az…

Bővebben

Áldoztató rács mögött a lelkészlak kertjében az új Mária szobor

Áldoztató rács mögött a lelkészlak kertjében az új Mária szobor

94 évvel ezelőtt Szentháromság tiszteletére szentelték fel településünk templomát, így Szentháromság vasárnapján tartjuk templomunk nagybúcsúját. Legtöbbször ezen alkalommal az ünnepi szentmisén és körmeneten kívül történik más fontos esemény is. Idén a plébánia kertjében a búcsúi szentmisét is celebráló Balcsák Szilárd, a szabadkai székesegyház káplánja felszentelte azt az új Mária szobrot, melyet az egykori áldoztató rács vesz körül. Az esemény jelentőségének kiemelését egy kis templomtörténettel kezdjük… Templomunk adományokból épült, 1925. július 5-én Glattfelder Gyula csanádi püspök…

Bővebben

Éjszakai tekerés

Éjszakai tekerés

2018. június 15. (péntek) – A már megszokott éjszakai tekerés. Sajnos az elmúlt 2 évben az időjárás közbeszólt, de idén újra megpróbáljuk. A célállomás Röszke. Indulás 20.30-kor a Polgármesteri Hivatal elől. A táv kb. 40 km, könnyen teljesíthető. Mórahalmon 21 órakor lehet hozzánk csatlakozni a fürdő előtti parkban. A Kresz szabályok betartása mindenkinek kötelező! A részvétel ingyenes! Az eseményére itt lehet jelentkezni.  

Bővebben

Arany minősítés a Kék Nefelejcs Nyugdíjas Klubnak

Arany minősítés a Kék Nefelejcs Nyugdíjas Klubnak

A Homokháti Szociális Központ Zákányszéki Tagintézményének keretében működő Kék Nefelejcs Nyugdíjas Klub idén is részt vett az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud vetélkedőn. A januári szegedi elődöntőt követően Hévízen vettek részt a középdöntőn, ahonnan sikeresen továbbjutottak a döntőbe. A végső megmérettetésnek a keszthelyi Balaton Színház adott otthont május utolsó hétvégéjén. A klubtagok Tanács Dezsőné által megírt Bírósági történet című jelenetükkel Arany minősítést szereztek, melyhez ezúton is szívből gratulálunk! A felvétel még Zákányszéken készült…

Bővebben
1 9 10 11 12 13 14